Női felnőtt csapatunk új játékosa, Blaskó Viviána

Női felnőtt csapatunkhoz a nyáron több új játékos is érkezett, akik a szezon során hozzásegíthetik az NB II-es csapatunkat a bajnokságban való minél jobb szerepléshez. Blaskó Viviánát sokaknak nem kell bemutatnunk, hiszen korábban már játszott az Egyesületünknél. Két év után most újra a női felnőtt csapatunkat fogja erősíteni.

Ismerjétek meg Blaskó Viviánát , aki a csapat új beálló játékosa

Két év után térsz vissza a Hatvani KSZSE-hez. Miért döntöttél úgy, hogy visszajössz?

Két éves füzesabonyi kitérő után térek vissza Hatvanba. Amikora vezetőség megkeresett azzal, hogy az idei szezont már itt folytassam, leginkább az tetszett, hogy szeretnének előre lépni, ami plusz motivációt adott. Úgy gondolom, hogy a csarnokkal, az edzői háttérrel, és az új játékosokkal kiegészült csapattal mindenképp elérhető lesz az, hogy szintet lépjen a csapat, és előrébb végezzünk a tabellán, mint ahogy az a múlt szezonban is sikerült nekik.

Mit vársz az idei szezontól? Mi a célod egyénileg, és mit vársz el a csapattól?

Mint említettem remélem, hogy sikerül teljesíteni a vezetőség által felvázolt célt és ennek a megvalósításában pedig szeretnék vezető szerepet betölteni. Sajnos, az utóbbi két évben több sérülés is hátráltatott a munkában, úgyhogy egyrészt igyekszem ezeket elkerülni, és kicsit visszarázódni a régi formámba, hogy a csapatot tudjam segíteni a célok elérésében.

Kedves Viviána!
Kívánjuk egyesületünk nevében, hogy a nálunk töltött idő alatt az általad kitűzött célokat sikerüljön elérned mind a csapattal, mind egyénileg. Reméljük, megtalálod a számításaidat a hatvani csapatban!
Üdvözlünk a Hatvani KSZSE-nél!
Sok sikert kívánunk!