Női ifjúsági csapatunk 38. hétvégéje

Női Ifjúsági III. osztályos csapatunk a hétvégén két mérkőzést is játszott. Szombaton a Százhalombattai KE csapata ellen léptek pályára, ahol 32-15-ös vereséget szenvedtek. Vasárnap pedig hazai pályán fogadták a Kézilabda Sportakadémia Budapest csapatát, akik ellen szintén egy vesztes, 23-33-as eredményű mérkőzést játszottak.

A hétvége tanulságairól a lányok edzője, Répási Norbert számolt be.

RÉPÁSI NORBERT
edző

Két mérkőzést játszottunk a lányokkal a hétvégén de sajnos egyik meccs sem sikerült úgy, ahogy azt mi szerettük volna. A szombati százhalombattai eredményben az is közrejátszott, hogy a csapatomból sajnos nagyon sokan sérülésekkel és betegségekkel küzdenek, illetve a viszonylag korai kezdés, korai és hosszú utazással járt, ami szintén meglátszott a teljesítményünkön.

Vasárnap 17 órai kezdéssel, hazai pályán fogadtuk a KSB csapatát. Sajnos a végeredmény nem tükrözi a mérkőzésen mutatott játékunkat. Az első 10 percet leszámítva abszolút partnerei voltunk az ellenfelünknek, mondhatjuk úgy is, hogy „partiban” voltunk velük. Egyre inkább értékesíteni tudtuk a helyzeteinket és a védekezésünk is jobb lett, ami a mérkőzés végéig majdnem ki is tartott, így szépen lassan fel tudtunk zárkózni az ellenfelünkhöz.

Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy mindkét nap hősiesen helyt álltak és nem adták fel egyetlen pillanatra sem, akármilyen fáradtak is voltak.