OKTAT60 Hatvani KSZSE – Hajdúböszörményi TE 31:21 (12:11)

Mérkőzés időpontja
2018. 10. 07. 17:00
Nézőszám
150 fő
Játékvezetők
Maródi István Márk, Novák Péter
Versenybíró
Paulovics Zsolt
Kiállítások
8 ill. 10 perc
Hétméteresek
2/1 ill. 6/2

Hatvani KSZSE
Hudák – Répási 2, Szarvas Ádám 2, Varjú 6, Vad 1, Blazsek 5, Horváth 4 (1)
Cserék
Szarvas András (kapus) – Borbély 2, Veres 6, Major 1, Nagy Gergely 1, Molnár Kristóf, Tóth Máté, Pintér 1

Férfi felnőtt csapatunk az OKTAT60 Hatvani KSZSE október 7-én (vasárnap) játszotta soron következő bajnoki mérkőzését, ahol hazai pályán fogadták a Hajdúböszörményi TE csapatát.

A mérkőzésről a csapat játékosa Blazsek Milán és a csapat edzője Bárány Zsolt nyilatkozott.

Blazsek Milán

Az első pillanatban, amikor értékelni kellett a mérkőzést, az jutott eszembe, hogy hát ez nagyon pörgős kis mérkőzés volt, különösen a múltheti sajnálatos vereségünk után szinte rá sem lehet ismerni a csapatra.
Igen-igen, tudtuk Hajdúböszörményről, hogy fiatal, egy futós csapat van, így készültünk egész héten. Mi is sokat futottunk, gyakoroltunk, javítani akartuk a múlt heti teljesítményünket. Úgy érzem, hogy ez sikerült is maximálisan.

Látni lehetett, hogy mindenki odatette magát. Te is most sokkal-sokkal jobban játszottál, mint az elmúlt néhány mérkőzésen. Vélhetőleg játszani nem felejtettél el, gondolom fejben jobban itt voltál.
Igen, én is úgy érzem, hogy jövök kifele a hullámvölgyből, remélem sikerülni fog.

Bárány Zsolt
edző

Nem semmi volt ez a mérkőzés, 44 másodperc alatt két gól, 2 perc alatt már négy. Tudtuk, hogy egy pörgős, fiatal, de jó játékosokból álló csapatról van szó, de azért az első félidőben rendesen megizzasztottak bennünket.
Mindenképpen gyors játékra számítottam, de arra nem, hogy ilyen nagy ellenállást fejtenek ki. Nagyon kínlódva, görcsösen, vért izzadva sikerült az első félidőt hozni. Hozzátenném azt is, hogy az első félidőben rendkívül sok volt a helyzetkihasználásunkban a hiba. Konkrétan jobb szélről, öt ziccerünk maradt ki, hétmétereseket is elhibáztunk.
Összesen 6-7 olyan gólszerzési lehetőség maradt el, ami ha meg van akkor másképp is alakulhatott volna az első félidő.
A második félidő azonban teljesen a miénk volt így egy magabiztos győzelmet arattunk, a rendkívül tehetséges és szimpatikus ellenfelünkkel szemben.

Az elmúlt héten idegenben vereséget szenvedtünk, de nem egy rossz csapat ellen. Ezt mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a múlt heti ellenfelünk a Salgótarjáni Strandépítők KC csapatát verte meg otthonában. Viszont így egyre jobban tömörödik a mezőny, bár még az elején vagyunk. A következő bajnoki forduló előtt viszont vár egy nagyon komoly forduló, szerdán 19 órakor a Balassagyarmati Kábel SE ellen.
Hát igen, egy plusz szép feladat, egy NB I/B-s csapatot fogadunk ismét. Nagyon bízom benne, hogy a Vác elleni szép teljesítményt meg tudjuk ismételni és abban is, hogy tovább jutunk. A múlt heti pofon úgy látom, hogy hatott a srácokra, úgy gondolom, most már elindulunk felfelé.

Tabella jelenlegi állása


hely csapat M GY D V LG KG GK PONT
1. Juhász `99 Füzesabonyi SC 4 3 1 0 117 85 32 7
2. Tiszavasvári SE 4 3 1 0 113 105 8 7
3. Kazincbarcikai KSE 4 3 0 1 118 103 15 6
4. OKTAT60 Hatvani KSZSE 4 3 0 1 105 91 14 6
5. Nádudvari ASK 4 3 0 1 110 100 10 6
6. Csépe Salgótarjáni SKC 4 2 0 2 104 101 3 4
7. Kisvárdai KC 4 1 1 2 103 107 -4 3
8. Nyírbátori SC 4 1 1 2 103 112 -9 3
9. Hajdúböszörményi TE 4 1 0 3 109 107 2 2
10. Hajdúnánás KSE 4 1 0 3 107 110 -3 2
11. Fehérgyarmati VSE 4 1 0 3 96 114 -18 2
12. Berettyó MSE 4 0 0 4 84 134 -50 0