OKTAT60 Kupa csapatok – KTE Kisokos junior

2017. február 4-5-én kerül megrendezésre az OKTAT60 Kft. kézilabda kupa a Kodály Zoltán Általános Iskola tornatermében.
A résztvevő csapatokat folyamatosan szeretnénk bemutatni, részben változás nélkül közzétenni, amit magukról megküldtek, részben az egyesületek honlapja alapján.

A ma bemutatásra kerülő csapat a KTE Kisokos junior.

Ocsovai Zsolt, vezetőedző a következőt mondta a csapatról és a kupáról:

“Maga a csapat 2014-től viseli a KTE-Kisokos nevet. A junior csapat a tavalyi bajnokágban az utolsó előtti fordulóban elszenvedett vereség miatt a 4. helyen végezett. Győzelem esetén bajnok a csapat. A tavalyi csapatból sok meghatározó játékos öregedett ki de szerencsére a fiúk ebben az idényben is kitettek magukért és jelenleg az NB I/b keleti csoport 4. helyén állnak 1 pontra az első helyezettől lemaradva.

Reméljük hogy az idén is ugyanolyan jól tudunk majd szerepelni az OKTAT-60 kupán mint tavaly bár az idén sokkal nehezebb ellenfelek ellen kell játszanunk ami persze nem baj hiszen a fiataloknak is szokniuk kell még a felnőtt mezőnyt.”