OKTAT60 kupa – Köszönet

2017. február 4-5. között rendeztük meg a II. OKTAT60 Kupát.

Ezen a fórumon is szeretnék minden közreműködőnek és résztvevőnek utólag is köszönetet mondani azért a munkáért, amellyel hozzájárultak a rendezvény sikeres megvalósításához. Bár nagyon sokan dolgoztunk ezért, megpróbálok név nélkül minden résztvevőt felsorolni annak érdekében, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen milyen sok segítője és támogatója van az Egyesületünknek.

Az, hogy személy szerint anyagilag támogattam, mint a férfi csapat névadó szponzor cégének a tulajdonosa, az számomra természetes volt. Köszönet a kupa szervezéséért az elnökünknek és az elnökség tagjainak. Az ő teendőiken kívül sok más egyéb feladatot is el kellett látni, melyekhez szükség volt önkéntes segítőkre, úgy mint: jegyzőkönyv vezetése, hangosítás, videó- és fénykép készítés, büfé üzemeltetése, ebéd és vacsora készítése, takarítás, a Facebook oldal folyamatos szerkesztése, plakátok elhelyezése és természetesen nem feledkezhetünk meg az egészségügyi biztosításról sem.

Köszönet a vendég egyesületeknek, hogy elfogadták meghívásunkat és teljes erőbedobással, sportszerűen játszották végig a mérkőzéseket, a pártatlan játékvezetők irányításával.

Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy olyan sokan eljöttek megtekinteni a mérkőzéseket, és azt is, hogy lelkesen buzdították a hatvani csapatot. Külön öröm volt látni, hogy az egyesületünk több „senior” tagja is kilátogatott a mérkőzésekre, illetve, hogy a város polgármestere, alpolgármestere és az egyik képviselője is jelen volt.

Végezetül Bernard Slade közismert színdarabjának címét elferdítve kívánom, hogy „Jövőre, veletek, ugyanitt!”.

Sporttársi üdvözlettel,

Szombati Lajos
OK-TAT-60 Kft. tulajdonosa