Leány Serdülő csapatunk hétvégén fogadta hazai pályán az Aranyszarvas SE együttesét. Sajnos, lányainkat sérülések és betegségek tizedelték meg, így csupán 10 játékossal tudtak kiállni ellenfelükkel szemben. A mérkőzésről a csapat edzője Répási Norbert számol be nektek.
„Sajnos nagyon meg volt kötve a kezem mármint, ami a játékos állományt illeti. A lányok nagy része vagy beteg, vagy sérült volt a hétvégén, így nehezen tudtuk felvenni a lépést ellenfelünkkel szemben.
Tíz emberrel tudtunk csak kiállni, így cserelehetőség nélkül játszottuk végig a mérkőzést.
A nehézségek ellenére le a kalappal a lányok előtt, hiszen az utolsó percig küzdöttek és hajtottak.
Sajnálatos módon, a külső körülmények miatt, nem tudtunk ezen a mérkőzésen közelebb kerülni az ellenfélhez, de véleményem szerint, ha teljes kerettel tudtunk volna felállni, akkor szoros mérkőzést játszottunk volna.
Az őszi eredményhez képest, ahol 40:6 arányban vereséget szenvedtünk, látszik a javulás a csapaton. A játékosok sokat fejlődtek azóta, szóval az előrelépés megkérdőjelezhetetlen.
Nagyon büszke vagyok rájuk!”
Serdülő csapatunk legközelebb március 10-én (szombaton) 16:00-kor lépnek pályára a Főnix ISE otthonában. Amennyiben tehetik, kísérjek el lányainkat és a helyszínen támogassák őket!
Hajrá Lányok!