
Női felnőtt csapatunk hétvégi mérkőzése után Juhász Enikővel beszélgettünk, aki remekül szállt be a mérkőzésbe, hiszen nem sikerült az ellenfélnek a kapuba találni
Először is szeretnék gratulálni a csapatnak a következő két ponthoz. Te a második félidőben szálltál be a mérkőzésbe. Egy hétméteres védéssel kezdtél, ezt követően pedig maradtál is a pályán, ami egy nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen nem tudtak neked gólt dobni. Hogy értékelnéd a mai mérkőzést?
Sajnos egész héten nem voltam edzésen, mert sajnos beteg voltam, és kompenzálásképpen próbáltam jól teljesíteni, ami szerencsére sikerült is, hiszen nem kaptam gólt 6-7 perc alatt.
Mire számítasz a következő mérkőzésen? Te, hogyan készül személy szerint?
Én mindig meg szoktam nézni, hogy mit játszik az ellenfél csapat és ebből nagyjából tudom, hogy mire kell számítani, de persze sosem lehet teljesen felkészülni. Leginkább a szélekre koncentrálok, mert azok gyengébben mennek, de megpróbálok azon is erősíteni.