Sápi Zsombor- Mizse Kézilabda Klub elnöke

Az OKTAT60 Kupa első napjának végén az ellenfél csapat edzőivel készítettünk rövid riportokat. Ma a Mizse Kézilabda Klub elnökével, Sápi Zsomborral készült beszélgetésünket olvashatjátok.

Eddig minden évben részt vettetek ezen a kupán, hogy szolgálja ez felkészüléseteket?

Köszönettel vettük a meghívást, hagyományosan már több éve itt szerepelünk, emlékeim szerint legutóbb mi nyertük meg a tornát. Felkészülésnek nagyon jól beilleszkedett a programunkba. Sajnálatos helyzet állt elő, hiszen a héten két játékosunk is lesérült, és munkahelyi elfoglaltságok miatt még két fő nem tudott jönni. A héten igazoltunk kettőssel egy játékost, aki influenzával fekszik otthon, és még régebbi sérülések is vannak. Összességében hét játékosunk hiányzik, illetve a vezetőedzőnk, akit csütörtökön műtöttek, úgyhogy ő sincs itt. Sajnos tartalékosan vagyunk, de próbálunk helytállni így is. Felkészülésnek mindenképpen jó ez a torna, mert akik kevesebb játéklehetőséget kaptak a bajnokságban, most legalább játszhatnak.

A vezetőedzőnek mindenképpen jobbulást kívánunk!

Közönjük szépen!

Ha már szóba került a bajnokság. Gyakorlatilag az elmúlt év vége felé nem ment annyira jól a csapatnak emlékeim szerint, ugye? Onnan azért nagyon összekaptátok magatokat a második részre.

Az előző bajnokságban kieső helyen végezetünk, de mint legjobb kieső. A nyáron azonban ragyogóan kezdtünk, sikerült megerősítenünk a csapatot, hazahoztunk három Lajosmizsei játékost és rajtuk kívül még igazoltunk is. Ennek köszönhetően meg is vertük a mezőnyt, hiszen hat forduló után az elsők voltunk. Sajnos, akkor jött az a három hetes bajnoki szünet, ami alatt valami történt a csapattal, mert nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy azt mi szerettük volna. Bejöttek sérülések, egy térdszalag szakadás, a kapusunknak eltört a lábközépcsontja és így az utolsó öt mérkőzésen egy pontot szerezve visszaestünk a hatodik helyre, de a korábbiakhoz képest még ez is jó.

Hát igen, én is azt gondolom, illetve azt is meg kell említeni, hogy többek között minket is legyőztetek, hazai pályán. Úgyhogy lesz miért elmennünk hozzátok, és visszavágnunk ezért!
További jó és eredményes szereplést kívánunk, köszönjük, hogy itt vagytok!

Köszönjük!