Serdülő és ifi siker a hétvégén!

Fiú Serdülő III. osztály-B csoport
Hatvani KSZSE- VS Dunakeszi II (37-27)

Férfi Ifjúsági II. osztály-Kelet
Hatvani KSZSE- VS Dunakeszi (40-29)

Fiú serdülő és férfi ifjúsági csapatunk is megkezdte a 2019/2020-as bajnoki szezont. Mindkét csapat 2019.szeptember 15-én (vasárnap) lépett pályára.

A mérkőzésekről a csapatok edzőjét, Pápa Jánost kérdeztük:

Egy napon játszottuk a két mérkőzést, mondhatni, hogy egymást követte a pályán a két egység. A két mérkőzés nagyon hasonlított egymása, mert mindkét egység elég lassan és álmosan, és nem kellően ráhangolódva, szezon eleji formában kezdte meg a mérkőzést. Mindkét esetben az elején rengeteg eladott labdát, illetve kihagyott ziccert „hajtottunk végre”, de időben tudtuk rendezni a sorainkat, még az első félidőben.
Mindkét csapat esetében előnnyel tudtunk már elmenni a szünetre. A rövid pihenő alatt azt kellett átbeszélnünk, hogy rá kell erőltetni az ellenfélre a ránk jellemző gyors lehoranásos játékunkat, ami aztán a végeredményekben meg is látszott, hiszen a végén 10, illetve 11 gólos különbséggel tudtuk legyőzni az ellenfeleinket. Messze van még a szezon vége, azt gondolom, hogy ezek a mérkőzések kezdetnek jók volt, de van még mit javítanunk.

Két egyéni teljesítményt szeretnék kiemelni, mindketten játszottak a serdülőben és az ifi csapatban is. Ezen a hétvégén Tamás Bálint 16 gólt, Csikós Levente pedig 14 gólt szerzett. Úgy gondolom, hogy ezek a számok önmagukért beszélnek. Mondtam is a srácoknak, hogy szeretném, hogyha így folytatnák. mindkettőjüknek van felnőtt engedélyük és azt gondolom, hogy ezzel a teljesítménnyel vastagon kopogtatnak a felnőtt csapat kapuján.