Felnőtt férfi csapatunkra idén nyáron is vár az évente megrendezendő nyári felkészülési tábor. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is Sirokra látogatnak el a fiúk, ahol négy napot töltenek el. Az augusztus 24.-én induló táborra már a csapat az új igazolásokkal együtt érkezik, ahol napi 2-3 edzés vár a srácokra, ahol a reggeli futó tréningen kívül erőnléti és taktikai edzéseket tartanak. A négy nap megfelelő időd ad, hogy az együttesünk még jobban felkészüljön a következő szezon kihívásaira, illetve az újonnan szerződtetett játékosaink is jobban beilleszkedjenek a csapat egységébe.
A táborról részletesen a jövőhéten számolunk be az egyesület hivatalos oldalain.
Az edzőtábort követően további 5 felkészülési mérkőzés vár együttesünkre, ahol kétszer találkoznak a Pénzügyőr SE-vel, valamint szintén kétszer csap össze a B.Braun Gyöngyös utánpótlás csapatával, illetve egy alkalommal méri össze erejét a Dunaharaszti MTK csapatával.
Az mérkőzések időpontjairól, és helyszíneiről a következő linken érdeklődhettek: https://hatvanikszse.hu/augusztusi-felkeszulesi-terv/
A mérkőzésekről részletesen beszámolunk az egyesület hivatalos oldalain.
Kérünk minden szurkolót, hogy minél többen látogassanak ki már a felkészülési mérkőzésekre is!