Szombati Lajos úr és az OKTAT60 Kézilabda Kupa

Harmadik alkalommal rendezi meg a Hatvani KSZSE az OKTAT-60 Kézilabda Kupát. Szombati Lajos urat – aki egyben Egyesületünk alelnöke –, mint a felnőtt férfi csapat névadó szponzorának tulajdonosát, kérdeztük a kupa megrendezésről és annak ötletéről.

„Kapcsolatom a hatvani kézilabdával mondhatni nem „újkeletű dolog”, hiszen már 2010 előtt is több évig voltam az egyesület elnöke. Volt játékosként és egyesületi vezetőként is tudtam és láttam, hogy a különböző tornák komoly segítséget nyújtanak a felkészülésben. Ilyenek voltak már az Egyesület életében, tehát maga az ötlet nem új, csupán az, hogy 2015. végén Antalóczy Péterrel, az Egyesület elnökével megbeszéltük, hogy 2016. elején ilyen névvel szervezünk felkészülési kupát. Már az első alkalommal hagyományteremtő céllal támogatta a szervezést Cégünk. 2016. nyarától újra nagyobb szerepet vállaltam a Hatvani KSZSE életében, azóta szervesen beépítettük a cég által nyújtott támogatásba ennek az esemény megszervezésének költségeit. Megítélésem és a visszajelzések szerint már az első kupa is jól sikerült, nagyon hasznos volt. Erre alapozva a megrendezési formán és tartalmon nem is változtattunk.

A kupa koncepciója az, hogy a hasonló erősségű csapatok mellett a magasabb osztályban szereplő gárdák is részt vegyenek, ezzel is felmérve férfi csapatunk felkészültségét. Egyesületünk elnökének sport- és baráti kapcsolatait kihasználva ezt évek óta sikerül megvalósítanunk, így vannak már visszatérő egyesületek, akik mindig szívesen jönnek Hatvanba egy-egy megmérettetésre.

Ezt most sincs másképp, hiszen két NB I/B-s csapatot is meghívtunk, akik elfogadták az invitálást, és rajtunk kívül még három NB II-es együttes is részt vesz a tornán. A velünk azonos csoportban játszó gödöllői csapat mellett két olyan együttes is részt vesz a tornán, akik az észak-keleti csoportban játszanak.

Jó látni, hogy évről-évre egyre színvonalasabb és egyre komolyabb erőt tud felmutatni ez a kupa. Számomra külön öröm, hogy az OKTAT60 Hatvani KSZSE csapata egyre nagyobb sikereket ér el, mind a kupán, mind a bajnokságban. Ez ösztökél arra, hogy tovább folytassuk az eddig elkezdett munkát, továbbra is támogassuk a csapatot, és minden tőlünk telhetőt megtegyünk a sikeres felkészülésük érdekében.

A mostani rendezvénynek különös jelentőséget tulajdonítok, hiszen a hatvani kézilabda történetében soha nem foglalt el férfi csapatunk ilyen előkelő helyezést, mint most, amikor csupán 2 ponttal lemaradva másodikok vagyunk a csoportban. Amennyiben az NB I, NB I/B-s és az NB II-es tabellákat vesszük alapul, akkor a 47. legeredményesebb csapat vagyunk az országban! Megítélésem szerint ez egy fantasztikus eredmény!

Kérek minden Hatvani KSZSE szurkolót és „kézilabda szerelmest”, hogy látogasson ki a két nap során és támogassák a csapatunkat, hiszen ezen a nagyszerű rendezvényen a remek sportélmény mellett igazi kupahangulat vár minden kedves látogatót. Az elmúlt két rendezvényből mi is sokat tanultunk és ezeket hasznosítva igyekszünk még színesebbé és hangulatosabbá tenni.”

Fotók: Albert Péter; Hatvani KSZSE