Szomorú vasárnap…..

Hatvani KSZSE- Mátészalkai MTK 23:37 (9:19)

Női felnőtt csapatunk 2019.szeptember 22-én (vasárnap) játszotta a bajnokság soron következő mérkőzését. Hazai pályán fogadták a Mátészalkai MTK csapatát, akik a 2018/2019-es bajnokság második helyezettjei voltak. Sajnos a lányainknak nehezen vették fel a versenyt az ellenféllel, tovább nehezítette a helyzetünket, hogy az egyik meghatározó játékosunk, Vas Tamara sérülés miatt az első félidőben nem tudta tovább folytatni a játékot. Ezen kívül két játékosunkat is piros lappal büntették a játékvezetők.

A mérkőzésről a csapat edzőjét, Padla Józsefet kérdeztük:

Véget ért a mérkőzés és bizony elég csalódottak vagyunk. Mi a véleményed a látottakról?

Azt gondolom, hogy az ellenfelünk megérdemelten győzött le minket az első hazai NB II-es mérkőzésünkön. Pontosak, magabiztosak és kellően agresszívak voltak. Minden hibánkat góllal büntettek, amire a mérkőzés folyamán nem találtunk ellenszert. Azt gondolom és szerintem tisztán látszik, hogy van még hová fejlődnünk. Meg kell szoknunk ennek az osztálynak a „szabályait” és alkalmazkodnunk kell a tempóhoz és a mérkőzések körülményeihez. Amennyiben tudunk tanulni a hibáinkból és ki is tudjuk azokat javítani, akkor jönni fognak a jó eredmények is. Az elvégzett munka alapján igazán megérdemlik ezt a lányok!

Gratulálok az ellenfelünknek és köszönjük, annak a közel 200 szurkolónak, akik eljöttek bíztatni a lányokat.