Tavaszi szezonban a második, sorozatban pedig a nyolcadik győzelmét szerezte meg a Felnőtt férfi csapatunk a hétvége során. Az OKTAT60 Hatvani KSZSE a CYEB Budakalász U22 együttesét fogadta február 25-én (vasárnap) hazai pályán, ahol a kezdeti magabiztosság egy ideig megingott, de végül fiaink megszerezték a győzelmet és az ezzel járó két pontot.
A mérkőzés után Major Attilát, a csapat kapitányát kérdeztük a találkozó kimenetéről:
Egy nagyon jó játékerőt képviselő fiatal csapat ellen sikerült nyernünk itthon, 2 góllal. A második félidő közepéig irányítottuk a mérkőzést, ahol 2-3 góllal is vezettünk, aztán jött egy törés a játékunkba. Mi okozhatta ezt?
„Sokkal nehezebb volt a mérkőzés, mint ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, mint a tabellán elfoglalt helyezések alapján. Ennek ellenére korántsem becsültük le az ellenfelet, tudtuk, hogy egy fiatal, gyors, technikás csapat, akiknek nincs veszteni valójuk. Küzdöttek, de azt hiszem, hogy a rutinunkkal, és az akaratunkkal a végén mégis a magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést.”
Egy-egy döntő pillanatban, amikor a védekezésünk akadozott, a támadásainkat azonban sikerült rendre megoldanunk parádés megoldásokkal. Mit gondolsz, mi volt a csapat erénye ma este?
„Elsősorban a küzdeni akarás! Védekezésünk sajnos nem állt össze úgy, ahogy szerettük volna, de támadások során sikerült több gólt lőnünk és ez a lényeg. Kapusteljesítmény a legjobbkor jött, főleg a mérkőzés legvégén az a két védés, és nem is kellett több, hiszen győztünk két góllal.”
Kedves László, a csapat vezetőedzője kiemelte a csapat hibáit, amin javítani kell a közeljövőben:
Tudtuk, hogy nem lesz egy „sétagalopp” ez a mérkőzés, és tudtuk, hogy nehéz lesz de, hogy ennyire nehéz arra mi sem számítottunk. Mi a véleménye a találkozóról?
„Én személy szerint vártam, hiszen azok a mérkőzések, amik úgymond „kötelezőek”, azok a legnehezebbek. Readásul buták is voltunk, mint védekezésben, mint támadásban. Ez a fiatal budakalászi csapat azért van az NB II-ben mert tanulni szeretne, én úgy gondoltam az elején, hogy tanítani fogjuk őket, de nem ez lett belőle, hiszen kőkeményen megizzadtunk azért, hogy a saját hibáinkat ki tudjuk javítani.
Nem a 34 lőtt góllal van a problémám, hanem a 32 kapottal. Védekezésben olyan hibáink voltak, amiket én nem szoktam meg ettől a csapattól, hiányoztak a sáncok, az agresszív kilépések, a kapusteljesítmények se voltak a jó megszokottak. Összességében vért izzadós mérkőzés, ahol az elvárásnak eleget tettünk, hiszen győztünk, de az egyéb dolgokat majd kielemezzük és megpróbáljuk kijavítani.”
Fiaink a következő fordulóban, szintén hazai pályán játszanak, amikor is a TFSE látogat el hozzánk. Ősszel csapatunk vereséget szenvedett ellenfelünktől, így együttesünk a visszavágástól fűtve várja az összecsapást, ami március 4-én (vasárnap) 16:00-kor kerül megrendezésre, a hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskolában.