Tervek

Pápa Jánossal a férfi ifjúsági és a fiú serdülő csapat edzőjével arról beszélgettünk, hogy mik a tervek, illetve az elvárások a 2019/2020-as bajnokságban a csapatokkal szemben.

Szeptemberben indul a következő bajnoki szezon. Melyik csapat milyen osztályban fog szerepelni? Mik az elvárásaid?

Kezdeném a fiatalokkal. Mivel a serdülők az „U” korosztályokat kinőtték, „kiöregedtek”, hogyha lehet ilyet mondani, úgyhogy ők maradnak a serdülő bajnokságban már csak egy fronton, tehát nem két bajnokságot fognak folytatni. Csapatlétszám, illetve személyiváltozás ennél az egységnél nem történik, maradunk együtt változatlan létszámmal és személyi állománnyal. Az előző bajnokságban bronzérmet szereztünk, ami nem jogosított fel minket osztályváltásra – ugyan megpróbáltuk-, de ezek szerint a Szövetségen belül kellő nevezés miatt maradunk a III. osztály serdülő bajnokságában.

Az még kérdés, hogy az utánpótlás bajnokságokban a Szövetség átrendezi-e a régiókat. Mi arra készülünk, hogy maradunk az Észak-keletben. A dobogót tűzzük ki célul, de mindenképpen elégedetlenek lennénk, hogyha visszább esnénk, tehát inkább megpróbálunk előre lépni. Én speciel nagyon szeretném, de a srácokkal is ezt beszéltük, hogy szeretnénk megnyerni a bajnokságot. Az a célunk, hogy a serdülő csapat is feljebb tudjon lépni egy osztállyal. Ezek az alapcélok és úgy gondolom, hogy ezeket meg is tudjuk valósítani a srácok, de ennek azért nagyon sok összetevője van, de a dobogó mindenképpen realitás.

Az ifi csapat osztályt váltott, megint megyünk úgymond az „ismeretlenbe”. Új csapatok, új ellenfelek, tehát a szezon első fele mindenképpen az ellenfelek feltérképezéséből fog majd állni. Bízunk benne, hogy minél jobb eredményeket fogunk majd elérni az ősz folyamán úgy, hogy a tavaszt majd fényesíteni tudjuk. A játékosállományunk nagyon erős, szintúgy nem fog változni, mert jelen pillanatban olyan szabályt hozott a Magyar Kézilabda Szövetség, hogy nem „öregedett” ki senki, egyelőre erről még nem akarok semmit mondani, de úgy néz ki, hogy még erősödni is fogunk, igencsak meghatározó játékosokkal. Nagy terhet nem akarok a srácok vállára tenni, de ismerem a csapat homogenitását, ezért úgy gondolom, hogy akár a dobogó is reális cél lehet.

Köszönöm szépen. Sok sikert kívánok nektek.
Köszönjük.