Vége a bajnokságnak – interjú női csapatunk edzőjével, Padla Józseffel

A Magyar Kézilabda Szövetség 2020. április 9-én lezártnak nyilvánította a 2019/2020-as bajnokságot, melynek alapján, egyik „Mérkőzés sorozat”-ban sem kerülnek kiosztásra helyezések, illetve a „Mérkőzés sorozat”-ok alapján az adott évadban, adott bajnoki osztályban nem lesznek alacsonyabb bajnoki osztályba kieső és magasabb bajnoki osztályba feljutó csapatok.

Női felnőtt csapatunk edzőjével, Padla Józseffel arról beszélgettünk, hogy hogyan értékeli a bajnokságot, illetve arról, hogy hogyan készülnek a következő szezonra.

Józsi! A női felnőtt csapat a tabella 10. helyén szerepel, pontegyenlőséggel a Lóci DSE csapatával. Az őszi szezon elején vetted át a női csapat irányítását, akik akkor váltottak osztályt. Összességében, mi a véleményed a csapatról, illetve mit gondolsz, hogyha tovább folytatódott volna a bajnokság, akkor a végén valójában milyen helyezést tudtatok volna elérni?

Sok belső és külső hatás érte a csapatot a nyári kezdéskor, hiszen osztályváltás történt egy magasabb szintű bajnokságba. Ezen felül új edzőt is kaptak a lányok – személyemben-, valamint játékosok távoztak és érkeztek egyaránt. Ezek a tényezők hatással voltak az eredményekre is. A hibák kijavítására sok időre, türelemre és sok munkára volt szükség. A tavaszi szezonra újabb változások történtek a játékoskeretben és az edzéskoncepcióban is, az őszi szezon tanulságaiból okulva! A bajnokság félbeszakadásának idején egy jó időszakban voltunk az eredmények és a mutatott játék alapján. Véleményem szerint egyre jobban megtaláltuk az összhangot. Az őszi szezonból két győztes mérkőzés hiányzott ahhoz, hogy a középmezőnyben tartózkodjunk, így szükségünk volt extra pontokra a riválisokkal szemben. Nehéz megmondani, hogy a tabella hányadik helyén végeztünk volna, mert figyelve az eredményeket a férfi bajnoksághoz hasonlóan bárki, bármikor, bárhonnan képes volt szinte pontokat szerezni, így mi is!

Reményeink szerint szeptembertől már elkezdődik az új bajnokság. Van-e már tervetek/programotok arra, hogy hogyan fogtok majd készülni? Lesznek játékoscserék?

Természetesen én is töröm a fejemet a következő bajnoki szezon kimenetelén, ahogyan a többi edző kolléga is. Véleményem szerint ki kell várnunk a vírus okozta felgyülemlett problémákra a megoldásokat. A Szövetségben biztosan gőzerővel dolgoznak azon, hogy meg legyen a versenykiírás, és annak függvénye lesz az éves edzéstervezet és a felkészülés kezdete is. A felkészülést az elmúlt idényhez hasonlóan, 6-8 hetesre tervezem, a nyáron 8-10 edzőmérkőzéssel színesítve, de már az új Kézilabdacsarnok adta magasabb edzésszám lehetőségével számolva. A szerkezeti változás tekintetében, bízom a keret megerősödésében és a csapatlétszám bővülésében annak érdekében, hogy egy magabiztos, és erős középcsapatként tudjunk a bajnokságban szerepelni a következő idényben.