Edzőmérkőzések

Felnőtt és korosztályos csapataink jelentős része már megkezdte a következő bajnokságra való felkészülést.

A több hetes alapozó edzések után, ahol kimondottan az erőnlétfejlesztésére koncentrálnak. Ezt követően kezdődnek meg a labdás edzések, majd különböző edzőmérkőzések, ahol a különböző taktikai elemek éles gyakorlására van lehetőség, illetve egy idő után már azt is le lehet mérni, hogy hol tartanak a csapatok a felkészülésben. Ezek az edzőmérkőzések különösebb sporteseménnyel nem bírnak, illetve ezek eredményeiből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, ezek kimondottan a résztvevő csapatok érdekeit szolgálják.

A szurkolóinktól megértést kérünk ezért, de ezek a mérkőzések zártkapusok, ezért nem is hirdetjük meg, illetve részletes tájékoztatást ezekről nem közlünk, legfeljebb ennek tényét, illetve azt, hogy kivel játszottunk. Türelmet kérünk és mint tudjátok, a bajnokság 5 hét múlva kezdődik, akkor már mindenkit várunk a lelátóra. A sorsolásokat folyamatosan nyomon követhetitek az MKSZ honlapján. Férfi felnőtt csapatunk csütörtökön edzőmérkőzést játszott az elmúlt évben még NB I-ben szereplő Ceglédi KKSE csapata ellen.