Elnökségünk egyik tagjával – Havassy Kálmánnal – december 17-én „tanulmányi látogatáson” vettem részt Tatán, a most átadott sportcsarnok megnyitóján. Tompa Andor úr a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetségének Elnöke – aki jelenleg a tatai polgármester sporttanácsosa is – fogadott minket és mutatta meg nekünk az épületet. A küzdőtér kb. 1300 m2-es, a teljes épület kb. 2000-2200 m2, ahol 495 ülőhely található.
A Hatvani Sportcsarnok több mint 3000 m2- es lesz és kb. 1000 férőhellyel rendelkezik majd.
Az átadott létesítmény hétköznap délelőttönként a környező iskolák tanulóinak biztosítja a sportolási lehetőséget, délután és hétvégén pedig a helyi kézilabdásoknak az edzési és versenyzési lehetőséget. A klubnak mintegy 18 csapata van, többek között az NBI /B-ben szereplő férfi csapat.
A csarnok egyik érdekessége, hogy rendelkezik egy színpaddal is, amely a nézőtérrel szembeni oldalon található, de ez a képeken nem látszik, hiszen egy térelválasztó takarja el a nézők elől. A sportcsarnok nagyságához arányos számban található az épületben szükséges számú öltöző, raktár, büfé, ruhatár, közösségi helység stb.
Véleményünk szerint, talán az öltözők lehetnének nagyobbak.
Nem csak az épületet tekintettük meg és gyűjtöttünk be számtalan hasznos információt, hanem megbeszéléseket is folytattunk a kivitelezőkkel. A kivitelezési munkákat a bajai székhelyű ML Kft. (www.mlkft.hu) végezte, a padlót a Floor Trend Kft. (www.floortrend.hu) építette, a teleszkópos lelátórendszert pedig Delaty Sport Projekt s.r.o. – Szlovákia- (www.delaty.eu) építette be.
Az ünnepek között tervezzük meglátogatni a nem rég átadott mosonmagyaróvári sportcsarnokot is, melynek befogadóképessége 1200 fő.
A mostani látogatáson készült képeket az alábbi galériában lehet megtekinteni, illetve a mosonmagyaróvári látogatásunk után is beszámolok tapasztalatainkról.
Szombati Lajos, elnökségi tag