Férfi és női csapataink – mint a bajnokság során mindig – fontos mérkőzést játszanak a hétvégén is. A nők szombaton, hazai pályán fogadják a Lóci DSE csapatát, akik jelenleg a bajnoki tabella 7. helyén állnak. Fontos lenne számunkra a győzelem és az ezzel járó két pont, hiszen jelenleg a tabella utolsó előtti helyén állunk. Férfi csapatunk szintén hazai pályán játssza a bajnokság soron következő mérkőzését a Ceglédi KKSE csapatával -akik az előző szezonban még NB I-ben szerepeltek, és hozzánk hasonlóan szintén 8 ponttal rendelkeznek. Tehát, győznünk kell!
Ehhez, kedves szurkolók, szükség van rátok is!
Nézőnk már sok van – gyakorlatilag a Kodály tornacsarnok befogadóképességének határait teszteljük minden mérkőzésünk alkalmával –, hiszen legutóbb is majdnem 300-an voltak. Sajnos, szurkolóból aránylag kevés van.
Mi a különbség szerintem a szurkoló és a néző között?
Kezdjük az utóbbival. A néző eljön a mérkőzésre, felül a lelátóra, és csendben megnézi a mérkőzést és a végén hazamegy. A szurkolók viszont nyomon követik csapataink mindennapjait, lájkolják és megosztják az Egyesület facebook bejegyzéseit, és ami fontos, hangosan biztatják, űzik, hajtják a csapatokat a győzelem felé a mérkőzés alatt. Vannak, akik csak a csapat nevét skandálják, és vannak olyanok is, akik rigmusokat szavalnak. Vannak, akik dobbal, kürttel biztatják a lányokat és a fiúkat. Amikor módjuk és lehetőségük van rá elkísérik a csapatukat idegenbe, szóval nálunk kézilabdásoknál, ők a nyolcadik játékosok. Szerepük, bíztatásuk felbecsülhetetlen!
Talán, ma még Hatvanban ők vannak kevesebben, mert több a néző. Lehet, hogy nem így van, csak a szurkoló bátortalan a nézők között, tehát most lehetőséget adunk – kérünk mindenkit –, hogy próbáljuk meg, milyen az, amikor a nézőtéren ülők nem csak nézők, hanem szurkolók, ezzel is segítve a csapatokat.
Próbáljuk meg most hétvégén, hogy igazából szurkoljunk a csapatoknak!
Kérünk mindenkit, aki tényleg szurkolni akar a csapatoknak, azok jöjjenek – amennyiben a pálya felől nézzük a lelátót, a videóállványtól balra – és ott foglaljanak helyet. Nem kell mást tenni csak végig buzdítani a csapatokat hangerővel, dudával, dobokkal, stb.
Akkor, amivel kezdtük, azzal fejezzük be: a 8. Te magad légy!
Szombati Lajos
alelnök | Hatvani KSZSE