FU13-as csapatunk két mérkőzést játszott a hétvégén

2019. március 9., szombat
Hatvani KSZSE Tiszaföldvár VSE 13:23
Hatvani KSZSE Mezőtúri AFC-Syngenta 7:34

A mérkőzésekről Padla József edző számolt be:

Padla József
edző

Két csapat ellen álltunk pályára a mai nap folyamán. Mindkét csapat már több éve együtt dolgozó játékosokból áll, mi idén indítottuk ezt a korcsoportot. Az első félidőben láthattunk pozitív fejlődére utaló jeleket a csapatnál, melyek alapján kimondhatjuk, hogy a keddi edzőmérkőzésnek köszönhetően pozitív visszajelzéseket kaptunk. Három új játékos is pályára lépett kisebb-nagyobb sikerrel. Nekik természetesen sokat kell még gyakorolniuk. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek egyénileg tudjanak fejlődi mind technikában mind pedig kondicionális képességekben, hisz ez ebben a korban sokkal fontosabb, mint az eredmény.