Fiú ifjúsági és serdülő csapataink augusztus 13-tól 17-ig edzőtáborban vettek részt Kisvárdán. Edzőjüket, Pápa Jánost kérdeztük.
Kisvárdán voltatok edzőtáborban. Milyen korosztályos csapatokkal, hány fővel érkeztetek, illetve milyen hosszú volt az edző tábor?
A serdülő és az ifi csapatunkkal érkezetünk, összesen 36-an voltunk az edző kollegákkal együtt és egy hetet töltöttünk az edzőtáborban. Napi három edzést tartottunk. Minden reggel negyed 7-től kezdtük a napot egy 30-45 perces futással, ezt követően mindkét korosztálynak külön-külön egy-egy másfél órás labdás edzés tartottunk. A hét második felében mindkét csapatnak 2-2 edzőmérkőzése volt.
Mivel telt a táborban eltöltött idő?
Szabadidő nem nagyon volt, mert mint említettem, napi három edzést tartottunk. Kikapcsolódásra is hagytunk azért annyi időt, hogy mindennap el tudtunk menni a Várfürdőbe. Emellett természetesen fontos volt a sok alvás, mert ilyen feszített munkatempó mellett muszáj volt kipihentnek lenni. Remélem jól hasznosult ez az egy hét és a tanultakat a bajnokság folyamán jól tudják majd hasznosítani.