
2018. 11. 17. 16:00
50 fő
Bartók Levente, Gulyás Gábor
Pápa János
Kométh, Juhász Krisztián (kapusok) – Molnár Ádám 7, Baranyi 8, Molnár Máté 2, Imre 6, Kovács 1, Előházi 3, Csikós 2, Gyuris 3, Krizsán, Tamás, Fehér, Marozs
Férfi ifjúsági csapatunk az OKTAT60 Hatvani KSZSE 2018. november 17-én (szombaton) játszotta soron következő mérkőzését hazai pályán a Tiszavasvári SE csapatával.
A mérkőzésről a csapat edzője, Pápa János számolt be:
Pápa János
EdzőEzért a győzelemért nagyon meg kellett izzadnunk, egész héten nehéz mérkőzésre készültünk, és azzá is tettük magunknak. Az első félidőben rengeteg technikai hibát vétettünk, sok ziccert rontottunk, a védekezésünk pedig enyhén szólva is “szellős” volt. Szerencsére Kométh Márk a kapusteljesítményével meccsben tartott minket.
A szünetben próbáltuk rendezni a sorainkat, ennek ellenére azonban a második félidő eleje is meglehetősen “izzadság szagú” lett. A 40. percben kapust cseréltünk, ami meg is hozta a várt fordulatot, mivel Juhász Krisztián több bravúrt is bemutatott a kapuban.
A védések hatására feszesebb lett a védő játékunk, és elől is jó döntéseket hoztunk, így magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést. A két kapuson kívül kiemelném Baranyi Máté játékát, aki betegen vállalta a szereplést, ugyan nem szándékoztuk őt pályára küldeni, de a játék “képe” pályára kívánta. Máté pedig kvalitásainak megfelelően a csapat egyik vezére lett.
Továbbá Molnár Ádám jó teljesítményét igazolja góljainak száma, illetve az, hogy mellette nem tudott az ellenfél gólt szerezni. A végjátékban Imre Viktor és Csikós Levente is olyan “pluszt” tudott hozzá tenni a játékával a mérkőzéshez, ami az eredmény megfordításához vezetett.
Gratulálok a csapatomnak!
Tabella jelenlegi állása |
|||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
hely | csapat | M | GY | D | V | LG | KG | GK | PONT |
1. | OKTAT60 Hatvani KSZSE | 8 | 7 | 0 | 1 | 233 | 163 | 70 | 14 |
2. | MISI SC I. | 8 | 7 | 0 | 1 | 291 | 228 | 63 | 14 |
3. | Fehérgyarmati VSE | 8 | 6 | 0 | 2 | 251 | 219 | 32 | 12 |
4. | NASK-PKE | 8 | 6 | 0 | 2 | 211 | 190 | 21 | 12 |
5. | Juhász `99 Füzesabonyi SC | 9 | 5 | 0 | 4 | 301 | 251 | 50 | 10 |
6. | Nyírbátori SC | 8 | 4 | 0 | 4 | 255 | 235 | 20 | 8 |
7. | Hajdúnánás KSE | 8 | 4 | 0 | 4 | 264 | 264 | 0 | 8 |
8. | Tiszavasvári SE | 8 | 3 | 0 | 5 | 252 | 255 | -3 | 6 |
9. | Csépe Salgótarjáni SKC | 9 | 3 | 0 | 6 | 260 | 268 | -8 | 6 |
10. | Kisvárdai KC | 8 | 2 | 0 | 6 | 229 | 268 | -39 | 4 |
11. | Berettyó MSE | 8 | 2 | 0 | 6 | 195 | 258 | -63 | 4 |
12. | Kazincbarcikai KSE | 8 | 0 | 0 | 8 | 167 | 310 | -143 | 0 |