A Magyar Kézilabda Szövetség 2020. április 9-én lezártnak nyilvánította a 2019/2020-as bajnokságot, melynek alapján, egyik „Mérkőzés sorozat”-ban sem kerülnek kiosztásra helyezések, illetve a „Mérkőzés sorozat”-ok alapján az adott évadban, adott bajnoki osztályban nem lesznek alacsonyabb bajnoki osztályba kieső és magasabb bajnoki osztályba feljutó csapatok.
Fiú serdülő csapatunk edzőjével, Pápa Jánossal arról beszélgettünk, hogy hogyan értékeli a bajnokságot, illetve arról, hogy hogyan készülnek a következő szezonra.
A fiú serdülő csapat az első helyen áll a tabellán, ráadásul Csikós Levente toronymagasan az első helyen áll a góllövő listán. A bajnokság során összesen egy vereséget szenvedett a csapat. Mi a véleményed a csapatról, hogyan értékeled az egész éves teljesítményüket?
Az előző szezonban szerzett „bravúr bronzérem” után az idény elején azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy próbáljuk meg ezt a bajnokságot megnyerni és a jó szereplésünk esetén lépjünk magasabb osztályba. Az előző szezon játékoskerete egyben maradt, két játékos „kiöregedett”, de a nyár folyamán ehhez az egységhez is érkezett erősítés. Mindent elárul a csapat egységéről, felkészültségéről, hogy a bajnokság felénél veretlenül vezettük a bajnokságot. El kell, hogy mondjam azt, hogy ennek a csapategységnek is megvoltak a felkészülési nehézségei, az előző szezonokhoz képest. Teremidő hiány végett kevesebb edzésszám mellett, több játékosnak új iskolai körülménnyel kellett megbirkózni, mivel most tanult tovább középiskolába, a csapat többi tagja pedig most készült/készül tovább tanulni, ami az eddigi „életritmusunkat” igencsak befolyásolta. Ezen plusz terhek mellett a srácok maximálisan odatették magukat, dolgoztak becsülettel a végső célunk felé. A bajnokság félbeszakadása ezt az egységünket érinti a legérzékenyebben, hiszen az élen álltunk a tabellán. Nem hirdetnek bajnokot, így „megfosztottak” lettünk egy aranyéremtől, Csikós Levi pedig a gólkirályi címtől, és valószínű, hogy feljutási vágyaink is szertefoszlottak. Ugyan Egyesületünk vezetői jelezték, hogy nagyra becsülik az elért eredményünket és BAJNOKOKNAK tekintenek bennünket, később egy kisebb ünnepség keretében majd megjutalmazzák csapatunkat a világjárvány elmúltával. Köszönöm a srácok példamutató munkáját, alázatosságát. Számomra egyértelműen ők a BAJNOKOK!
Reményeink szerint szeptembertől már elkezdődik az új bajnokság. Van-e már tervetek/programotok arra, hogy hogyan fogtok majd készülni? Lesznek játékoscserék?
A következő szezon terveiről nehéz nyilatkozni. Nem ismerjük a jövő évi versenykiírást, nem tudjuk mikor tudunk újra edzésbe állni, csak bízni tudunk abban, hogy augusztusban ismét együtt tudunk edzeni. Az előzetesen hallott információkból, idén nem lesz kiöregedő játékosunk, de a végső keretet csak a felkészülés kezdetén tudjuk majd megmondani, amikor tudatában leszünk az új bajnokság részleteinek. Bízunk a nyugodtabb folytatásban, ami talán már biztos, hogy jobb körülmények közé térhetünk vissza, az új csarnok adta lehetőségek miatt. Reméljük, hogy esetlegesen egy későbbi szövetségi „döntés változtatással” magasabb osztályban indulhatunk, ha nem, akkor ismét megmutatjuk, hogy jelen csoportunkban mi vagyunk a legjobbak! Egy biztos, ebben a idényben a hatvani fiú utánpótlás megmutatta, hogy a későbbiekben komolyan kell velünk számolni, ott vagyunk Magyarország kézilabda térképén.
Gratulálok mindenkinek a szezonban elvégzett munkájához és teljesítményéhez!
A mielőbbi viszontlátás reményében.
Hajrá Hatvan!
Hajrá Hatvani KSZSE!